Egy kis mese a befolyásolhatóságról

Adott egy lány és egy fiú, hívjuk őket X-nek és Y-nak. Régen együtt voltak, de az már nyomok nélkül elmúlt. Ami megmaradt az a szeretet és ragaszkodás, egymás hibáinak és hülyeségeinek ismerése. X és Y a legjobb barátok lettek, megbeszéltek mindent egymással. Persze milliószor összevesztek, de mindig rájöttek, hogy túl jó barátok ahhoz, hogy hülyeségek miatt külön utakat járjanak.

Aztán egyszercsak a fiú megismerkedett egy lánnyal, akibe fülig szerelmes lett. X ezt elég nehezen viselte eleinte, mivel rettentően megijedt, hogy elveszíti Y-t mint barátot és furcsa is volt neki a helyzet, hogy hirtelen kevesebb figyelem irányul rá. Persze kis idővel rájött, hogy butaság ezen lelkizni és megtanulta elfogadni, hogy a dolgok változnak. Megtett mindent, hogy Y barátnőjével jóba legyen és ne ártson Y és a lány kapcsolatának.
Viszont Y barátnője nem tudta elviselni, hogy X létezik és Y-nak fontos, így egész egyszerűen elkezdte megtiltani a dolgokat. Először csak közölte, hogy nem hajlandó X-el egy társaságba menni, majd már azt sem szerette, hogy X és Y sokat beszélnek…
X próbált türelmes és megértő lenni, sőt még Y barátnőjével is rendezni a dolgokat, de persze nem sok sikerrel. Közben Y barátnője végezte a „kötelező” háttérmunkát és szépen elhitette Y-nal, hogy X őt próbálja fúrni és nem bírja elviselni, hogy Y-nak barátnője van.
A hadművelet olyan sikeres volt, hogy Y már saját gondolatainak hiszi ezeket és nem is hajlandó mérlegelni, hogy esetleg a valóságban nem így van.

Mit tud ilyenkor tenni X? Hiába mondja, hogy nem erről van szó, hiába mondja, hogy neki semmi rossz szándéka nincs, Y egyszerűen nem hisz neki...
Akkor most ennyi volt egy barátság? Egyáltalán érdemes küzdeni még érte?